Szekszárdi Református Gyülekezet

Szeretettel köszöntjük gyülekezetünk oldalán

Gyülekezetünk Szekszárd szívében olyan közösség, ahol Isten békéje és szeretete kézzelfogható valóság. Hisszük, hogy aki nyitott szívvel érkezik, nálunk otthonra talál.

Hívogató

Mindennapjainkban számtalan ajtó mellett haladunk el. Vannak olyanok, amiken bátran belépünk, mert tudjuk: örömmel várnak. Vannak olyanok is, amiket messze elkerülünk, vagy félelemmel közelítünk meg; s olyanok is, amiket szinte észre sem veszünk.

Gyülekezetünk Szekszárd városában egy olyan ajtó kíván lenni, melyen érdemes beljebb lépni, hiszen a hatalmas Isten fényébe, békéjébe, közelségébe érkezhet a látogató. S aki nyitott szívvel beljebb jön, – hisszük – otthonra is találhat közöttünk.

Lelkigondozói alkalom

„Vigasztaljátok, vígasztaljátok népemet! – mondja Istenetek.” (Ézsaiás 40,1)

Jézus Krisztus amerre járt, a szenvedésben lévők mellé szegődött, hogy vigasztalja, erősítse őket. Követőire is ezt a szolgálatot bízta amikor így szólt: „Örüljetek az örülőkkel és sírjatok a sírókkal!” (Róma 12,15) Amikor megpróbáltatásokban vagyunk, különösen is fontos, hogy ne legyünk egyedül, hanem testvéri közösség vegyen körül, bölcs szó segítsen a megküzdésben, figyelmes szív hallgasson meg, s legyen valaki, akivel együtt borulhatunk Isten elé imádságban.

Szeretnénk felhívni a figyelmet a személyes lelkigondozás lehetőségére, amely során négyszemközti beszélgetésben megoszthatják lelki terheiket, imádkozhatnak a mélységből való szabadulásért lelkipásztorral, lelkigondozóval.

Ezt lehet személyesen jelezni, de itt a honlapon keresztül elektronikusan is lehet jelentkezni, a lenti gombra kattintva, az erre szolgáló űrlapot kitöltve, kiválasztva azt is, hogy gyülekezetünk lelkészei közül kivel szeretnének beszélgetni. Kérjük szépen nevük, elérhetőségük megadását, hogy a kapcsolatot felvehessük Önnel!